Stílus, egyéniség, szerelem. Légy te is párizsi nő.

Párizsi nő. Ahogy ezt a két szót meghalljuk, rögtön egy divatos, szép, de ugyanakkor arrogáns, sznob nő jut az eszünkbe, aki szereti fent hordani az orrát és azt mutatni kifelé, hogy tökéletes. Sokszor már-már el is hisszük, hogy valóban másabbak, mint mi és hogy nekik nem kell megküzdeniük a mindennapi problémákkal. Holott ugyan úgy megvannak a saját gondjaik mind a magánéletben, mind a munka területén. A minap rátaláltam egy őszinte, vicces és időnként megbotránkoztató könyvre, ami teljes valójában tárja fel a párizsi nők életének rejtelmeit. 

Megtudhatjuk, hogy ők sem tökéletesek, pusztán megtanulták máshogy felfogni a felmerülő nehézségeket. Stílus tippjeikből kiderül, hogy fontosabbnak tartják a természetességet, de ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy kihozzák magukból a legtöbbet. A szerelmet illetően pedig teljesen reálisan gondolkoznak. Tudják, hogy az ideális férfi nem feltétlenül hibátlan és hogy a hisztizés pusztán felesleges időpocsékolás. Személyiségük még önmagukra is megosztóan hat, hiszen sokszor mást mutatnak kifelé, mint amit legbelül valóban éreznek/gondolnak. Aki eddig még csak az irigylésre méltó oldalukat ismerte, annak mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet, ugyanis amellett, hogy számos hasznos tanáccsal lát el minket, megláthatjuk a tökéletes élet mögötti valódi történetet.

1.  Harmincéves korod előtt találj rá a parfümödre! Használd az elkövetkezendő harminc évben.
2. Kerüld az alapozót! Egységesít, tehát közönségessé tesz.
3. Egy csipetnyi parfüm a hajra, a fül mögé vagy a tarkóra még nem ártott meg senkinek… :)
4. Legyél mindig szeretkezésre kész! Vasárnap reggel a pékségben. Az éjszaka közepén, mikor cigit vásárolsz, vagy csak amikor a gyereket várod az iskola előtt. Soha nem lehet tudni…
5. Légy tisztában a jó tulajdonságaiddal! Légy tisztában a hibáiddal! Dolgozz rajtuk titokban! Ám ne szeress beléjük!
6. Ne legyél a tökéletes test kultuszának rabszolgája, de a lehető legjobban használd ki azt, amivel a természet megajándékozott.
7. Szánjunk időt azokra a dolgokra, amiket szeretünk, és amik fontosak a számunkra, mert ezt az időt senki sem fogja ajándékba adni nekünk.

1.  A párizsi nő arrogáns.
2. A párizsi nő soha nem érkezik kisminkelve a randevúra, azonban képes kirúzsozni magát vasárnap, amikor leugrik a pékségbe (mert mi van, ha összefut valami ismerőssel?)
3. Amit soha nem találsz meg egy párizsi nő szekrényében: márkás táskák hamisítványai. Mert olyanok, mint a műmellek. Hamisítással nem kezelhetjük a komplexust.
4. Párizsi sznobizmus: elutasítani még a gondolatát is annak, hogy divatosak lennénk (mindeközben azt gondolni, hogy a divat az, aki követ bennünket)
5. Ellentétek: Eszik egy négysajtos pizzát, majd cukorpótlót rak a kávéjába.
6. A párizsi nő nem szűnik meg létezni csak azért, mert gyereke született.
7. Egy párizsi nő nem adja könnyen a barátságát, ám ha az egyszer létrejött, már az élete végéig tart.
8. Ő az, aki megértette azt a megingathatatlan tényt, hogy semmire nem jó az árral szemben úszni, együtt kell mozogni helyette az áramlattal.

1. Az igazi férfi: nem tökéletes, ám hatalmas értéke, hogy valóban létezik.
2. Hogyan értesd meg vele, hogy szükséged van rá? Igen, egyedül is ki tudsz nyitni egy üveg bordeaux-i bort. Ám hagyd, hogy ő csinálja. Ez is a nemek közötti egyenlőség része.
3. Nagyon hasznos, ha le tudjuk bontani az előítéleteink falát azért, hogy szerelmes lányokká válhassunk.
4. A párizsi nők valódi fegyverei szerelmi konfliktus esetén:

• Könnyek: A sírás nem fegyver, hanem zaj, takony és feleslegesen elpazarolt energia. Kivéve, ha … soha sem sírsz. De figyelem, ez az egyetlen „lövési lehetőség”. Gondosan válaszd meg a pillanatot, mert nem lesz második esélyed.
• Féltékenység: Nevetséges jelenetek rendezése helyett a párizsi nő visszahúzza a karmait és kioltja a képzelődést ahelyett, hogy táplálná.
• Becsmérlés: A bántó, kellemetlen szavak nem ösztönöznek cselekvésre. Menekülésre késztetnek. Ezzel szemben, ha agyba-főbe dicsérjük a párunkat, és célzottan a hiúsági területein hízelgünk neki, csak egy dologra vágyik majd: hogy minél inkább hasonlítson arra a képre, amelyet festettünk róla.
• Duzzogás: A duzzogás mindenek előtt önmagunk büntetése. Ehelyett inkább nevessünk sokat, sziporkázzunk, legyünk érzékiek… induljunk el a rosszkedvvel ellentétes úton. Látván, hogy mit veszíthet, a bocsánatkérés és a megbánás hamarabb fog érkezni, mint gondoltuk.
• Öngyilkossággal fenyegetés: Az érzelmi zsarolás semmire sem jó, az egyetlen dolog, amit bizonyíthatsz vele, hogy nem tartod be az ígéreteidet. Fogd meg nyugodtan a táskád, szó nélkül vedd a kulcsod, csapd be az ajtót és menekülj el. Teremts légüres teret magad után. Lélegezz mélyeket, és érezd, hogy milyen jó dolog élni.

Igen, a párizsi nők valóban teljesen mind őrültek. Pontosan ez az ami különlegessé teszi őket. Tisztában vannak a hiányosságaikkal, de tudják, hogy hogyan kovácsoljanak belőlük előnyt. Őrzik a hagyományaikat és a nagyszülőktől örökölt titkos praktikákat. Magába a szerelembe szerelmesek és végtelenül elvarázsoltak tudnak lenni, ha a hőn áhított férfiról van szó (persze szigorúan csak önmagukban). Kifelé keménységet és határozottságot mutatnak. Nem titkolják a sznob természetüket, azonban fel vannak háborodva, ha valaki ezt szóvá teszi nekik. Úgy gondolom, pont ezért szerethetőek. Sajátos stílussal küzdenek a mindennapi nehézségek ellen. A Légy te is párizsi nő segítségével könnyedén a bőrükbe bújhatunk, és felfedezhetjük magunkban a vagányságot.

Tökéletes vagy Drágám! Vagy mégsem?

Majdnem minden párkapcsolatban elhangzik az a mondat, hogy „Én pontosan olyannak szeretlek téged, mint amilyen vagy.” Amikor ezt kimondjuk, még el is hisszük magunknak, hogy valóban így van, azonban, ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor láthatjuk, hogy a vitáink többsége abból fakad, hogy a másik félt a saját képünkre próbáljuk formálni. Olyan viselkedést várunk el tőle, amit mi magunk produkálnánk az adott helyzetben és meg vagyunk lepődve, amikor az mégsem úgy történik.

Korábban már írtam arról, hogy hogyan változik az embereknél az idő múlásával a párkeresési módszer. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy a 30-as éveim közeledte felé egyre nagyobb hangsúlyt fektetek arra, hogy a hozzám leginkább illő partnert megtaláljam. Úgy érzem, felesleges lenne az időmet és az energiámat egy olyan emberre pazarolni, akivel csak egy felszínes kapcsolat alakulhat ki és ahol már az elején látom, hogy kettőnk között maximum a szex az összetartó erő. Most hogy már több mint egy éve együtt vagyok a jelenlegi párommal, egyre inkább látom, hogy ahhoz, hogy valóban meglegyen köztünk a harmónia nem elég hagyni, hogy a dolgok maguktól sodródjanak, néha igenis erőt kell venni magunkon és el kell gondolkozni a történések miértjén.

Említettem már nektek, hogy hamarosan (2 hónap múlva) ki fogunk költözni Angliába. Minek után rengeteg a teendő, amik még a kiutazás előtt ránk várnak, ezért időnként a feszültség is megnő közöttünk, ami kisebb vitákat eredményez. Legutóbb is ez történt velünk. Egy apróságon vesztünk össze, ami mindkettőnkből a sértődést és duzzogást váltott ki. Csak ültem a kanapémon és azon gondolkoztam, hogy ugyan miért nekem kéne előbb bocsánatot kérnem, amikor úgy érzem, hogy nem mondtam semmi rosszat. Ezzel szemben eszembe jutott az is, hogy mi van akkor, ha esetleg mégis bennem van a hiba? Ráadásul van egyáltalán értelme ennek az egész duzzogásnak?

Minek után egy kicsit magamba néztem rájöttem, hogy (most az egyszer :)) én hibáztam. Ugyan úgy, ahogy sokan mások, én sem vettem észre, hogy a vita abból fakad, hogy a saját nézetemet próbálom ráerőltetni a másikra, aki természetesen ezt nem hagyja. És ugyan miért is kéne hagynia? Hiszen ő egy teljesen különálló ember, akinek megvannak a saját céljai és a saját véleménye. Amikor a barátnőkkel beszélgetünk és szóba kerül, hogy milyen pasit képzelünk el magunk mellé, akkor a felsorolásban első helyen szerepel az, hogy legyen igazi férfi. Ami lefordítva azt jelenti, hogy legyen saját egyéniség, véleménye. Boldoguljon magától is az életben és ne szoruljon az én noszogatásomra, pátyolgatásomra. Ugyanis saját egyéniség és talpraesettség hiányában könnyen átalakulhat a női szerepem anyai szereppé. Az ilyen jellegű kapcsolatok pedig úgy gondolom, nem tarthatóak fenn sokáig.

Annak ellenére, hogy minden nő egy határozott férfiról álmodik, megesik, hogy amikor megkapja, akkor mégis úgy érzi, hogy muszáj egy kicsit csiszolnia rajta. Elfogadod a másikat olyannak amilyen és a legtöbb tulajdonságát szereted is, ugyanakkor tudat alatt mégis próbálod a saját képedre formálni. Azt szeretnéd, hogy bizonyos dolgokról neki is ugyan az legyen a véleménye, mint neked. Hogy a céljait ugyan olyan erővel akarja megvalósítani, mint te…. Ez azonban azt mutatja a másik fél számára, hogy mégsem elég ő neked úgy ahogy van. Ahogy tegnap átgondoltam a dolgokat rájöttem, hogy egy párkapcsolat nem arról szól, hogy mi ketten egyek vagyunk és mindent ugyan úgy akarunk. Fontos, hogy miután úgy érzed megtaláltad életed szerelmét, továbbra is meg tudjál maradni a saját egyéniségednél és a saját céljaidnál. Ugyan úgy ahogyan a másik félt is hagynod kell kibontakozni a saját módján.

Úgy gondolom egy kapcsolat akkor lesz igazán jó, ha megtanulsz társként viselkedni, és kéretlen tanácsok helyett inkább bízni a másik döntéseiben.  Tudom, hogy könnyebb a saját fejeddel gondolkozni és órákon keresztül duzzogni, de ha igazán fontos neked a másik, akkor az értékes időtöket inkább azzal fogod tölteni, hogy még jobban megismerd őt. Fontos, hogy egy-egy veszekedés során, ne a saját szemszögedből próbáld meg elemezni a dolgokat, hanem inkább figyeld meg, hogy a párod mit miért csinál és kérdezz rá, ha valamit nem értesz. Biztos vagyok benne, hogy legtöbbször amiatt alakul ki a konfliktus, hogy teljesen félreértelmezed a másikat. Tudatosítsd magadban, hogy igazi társként egyedül annyi a szereped, hogy támogasd és ösztönözd a másikat a céljai elérésében. Ha pedig segítséget kér, akkor add meg neki.  Ne akard ráerőltetni a saját gondolkodásmódodat, vágyaidat, viselkedésedet, inkább hagyd, hogy úgy intézze a feladatait, ahogyan azt ő jónak látja. Ne kételkedj a döntéseiben, de kedvesen figyelmeztesd ha úgy látod, hogy rossz irányba halad. 

Egy kapcsolat akkor jó, ha mindketten meg tudtok maradni a saját egyéniségeteknél és összeolvadás helyett inkább kiegészítitek egymást. Fogadd el, hogy ti ketten két külön álló ember vagytok, akik egymás támogatásával és szeretetével válnak eggyé. Ne akard a saját képedre formálni őt, hiszem akkor ennyi erővel társra sincsen szükséged, ott vagy te magadnak. Egy kapcsolatnak pont az a lényege, hogy hozzád adjon még valamit - a másik fél eltérő egyénisége által - ami belőled hiányzik. Ahogy félreteszitek a saját egótokat és esélyt adtok arra, hogy megértésétek a másik viselkedését is, észre fogjátok venni, hogy a megszokott viták helyett egy különleges kapocs kezd el kialakulni közöttetek. Rájöttök arra, hogy a társatok bár nem teljesen olyan mint ti, mégis jól együtt tudtok működni. Ekkor fogjátok megtapasztalni a valódi "MI" érzést, és ekkor mondhatjátok már őszintén a másiknak, hogy "Én pontosan olyannak szeretlek téged, mint amilyen vagy!" :)

Most akarsz boldog lenni? Vagy vársz még egy kicsit?

Új évet írunk és ahogyan az lenni szokott, január elsejével mindenki elkezd reménykedni abban, hogy idén talán majd máshogy alakulnak a dolgok. Sokan ilyenkor átgondolják az előző évüket és levonják a negatív vagy éppen pozitív következtetéseket. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon mit csináltam rosszul? Mit szeretnék átvinni a következő évre is? Miben szeretnék fejlődni és mi az, amin mindenképpen változtatnom kell? Aki valóban átgondolja ezeket a kérdéseket és igazán kitartó, annál várhatóan nem csak az év első pár hetében fog tartani a fejlődés iránti lelkesedés.

Számomra a 2015-ös év sorsfordító volt. Be kellett látnom, hogy megrekedtem a fejlődésben és ahhoz, hogy tovább tudjak haladni, mindenképpen változtatnom kell. El kell hagynom a komfortzónámat és új célok felé kell néznem. Elhatároztam, hogy kiköltözöm Angliába és kipróbálom magamat egy teljesen új szakmában. Ahogy átgondoltam, hogy mi az, ami miatt frusztráltan és kedvetlenül telnek a napjaim, azonnal láttam, hogy akármilyen nehéz is lesz itt hagyni a családot és a barátokat, ez az utazás csak jót fog tenni nekem. Nincs miért maradnom, ha azt szeretném, hogy újra visszatérjen belém az élet.

Sokszor olvastam napi idézetekben, hogy az életünk egyik legfontosabb célja, hogy megtaláljuk, mi az a foglalkozás, amiben ki tudunk teljesedni, és ami boldoggá tesz minket. Mi az igazi hivatásunk. Egész életemben úgy voltam vele, hogy én nagyon jól elvagyok, nem erőltetem meg még jobban magamat. Minek nekem ennél több? Honnan tudjam, hogy mi a hivatásom? Bolondság… Hiszen ezt a munkát is imádom, amit most csinálok. Akkor lehet, hogy ez lenne az igazi? Ilyen és még ezekhez hasonló kérdések futottak át az agyamon, ahogy újra és újra ebbe az idézetbe botlottam. Nem gondoltam bele, hogy mi az, amit legbelül igazán szeretnék és, hogy őszinte legyek nem is vágytam arra, hogy kiépítsem a saját karrierem. Elvoltam én így. Egy pörgős változatos munkában, alkalmazott ként.

Az, hogy sikerült mára már megtalálnom az utamat, annak az eredménye, hogy vettem a fáradtságot és leültem magammal átbeszélni a dolgokat. Rájöttem, hogy nem a körülöttem lévő emberek változtak (és lettek bunkóbbak :)), hanem én vagyok az, aki kezdi „kinőni” a jelenlegi életét. A gondolat, hogy kiköltözzek külföldre szerencsét próbálni, már évek óta a fejemben motoszkált, de mindig jött valami, ami az itthon maradás mellett szólt. Most azonban, ahogyan megcsináltam magamban a pro-kontra listámat, be kellett látnom, hogy egyedül a megszokotthoz való ragaszkodásom az, ami visszatarthat. Belegondoltam, hogy mennyi pluszt adhatna az életemhez ez az új kaland. Mennyit tanulhatnék vele és ami még fontosabb, végre azt csinálhatnám amit már kiskorom óta ki szerettem volna próbálni. Ahogy átgondoltam a lehetőségeimet és, hogy mit kaphatok, ha kilépek a komfortzónámból, úgy a döntés is megszületett bennem. Mennem kell, méghozzá a lehető leghamarabb. Persze voltak bennem is kétségek afelől, hogy egyáltalán megvalósítható e ez az út. Vajon támogatni fognak e a szüleim és a barátaim a döntésemben? Egyáltalán mondjam nekik már most, hogy mi a tervem, vagy várjak addig amíg biztos nem lesz az egész? Nehogy aztán azt mondhassák, hogy „Én megmondtam, hogy ez megint csak egy újabb fellángolás, amiből úgyse lesz semmi komoly..”.

Az ember nem akar kudarcot vallani, ezért legtöbbször fél is változtatni. És ha már megfogalmazódott benne a változtatás gondolata, azt fél megosztani másokkal, mondván, ha mégsem jönne össze a terv, akkor ezt ne is vághassák a fejéhez. Én azonban azt tanácsolom nektek, hogy ha biztosak vagytok magatokban és a döntésetekben, akkor bátran osszátok meg másokkal is. Hiszen ezáltal lehetőségetek lesz arra, hogy még több információt  bevonzatok magatokhoz az adott témában. Sokszor nem is gondolnád, hogy mennyi váratlan ötlet és segítség jöhet ilyenkor a körülötted lévőktől. Másfelől pedig az, hogy szilárdan kiállsz az elképzelésed mellett, egyfajta magabiztosságot és erőt ad neked. Érezni fogod, hogy igenis képes vagy rá és ez a helyes út a számodra. Amikor év elején felmondtam a jelenlegi munkahelyemen, egy leírhatatlanul jó érzés kerített a hatalmába. Valami elkezdődött. Valami változni fog. Hihetetlenül büszke voltam magamra, hogy meg mertem tenni ezt a lépést az ismeretlenbe. Úgy érzem már ezáltal is fejlődött és erősödött a jellemem. Mi lesz akkor később? :)

Most akarsz boldog lenni? Vagy vársz még egy kicsit? Nem az a baj, ha úgy érzed, hogy sablonossá vált a munkád és nem találsz új kihívásokat benne, hanem az, amikor mindezt már nagyon jól tudod és mégsem teszel az ellen, hogy újra célt vigyél az életedbe. Sokszor azt látom, hogy az emberekben nincsen meg az igény arra, hogy többek legyenek, mint amik éppen. Leélik az életük úgy, hogy a világ csodáit maximum csak a TV-n keresztül látják, és azt hiszik, hogy mindez csak kitalált mese, velük úgy sem történhet hasonló. Ahhoz, hogy rájöjjünk arra, hogy mit is szeretnénk, nyitnunk kell a világ felé és befogadni az új információkat. Hinnünk kell abban, hogy a kitűzött célt bármikor elérhetjük, ha eléggé megdolgozunk érte. Természetesen nem mindenkiben van meg az örökös fejlődésre való törekvési hajlam, de én ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy sokan bele se gondolnak abba, hogy mit hozhatnának ki magukból, ha valóban vennék a fáradtságot és belegondolnának a lehetőségeikbe. És ha már belegondoltak, változtatnának. Nem panaszkodni kell. Akármilyen mélyen is vagy, az adott élethelyzetből kell kihoznod a legtöbbet. És így el fog indulni a fejlődés az életedben. Ne csak leélni akard a napjaidat, hanem megélni az álmaidat. Ne a tárgyakat gyűjts, amikkel elhenceghetsz másoknak, hanem az élményeket, amikre évek múltán is örömmel gondolsz vissza. Ne engedd, hogy a kényelem döntsön a kalandvágy helyett. És ami a legfontosabb, törekedj arra, hogy minden napot úgy élj meg, mintha az lenne az utolsó, és akkor nem fog csalódás érni.

My Cake Shop: Áfonyás-málnás túrótorta

Ezt az egyszerű, könnyed édességet úgyszintén a "Süti vagy nem süti" könyv jóvoltából készíthettem el a szerelmemnek. Minek után az édes bűnözések mellett a fittség is nagy szerepet játszik az életünkben, ezért úgy gondoltam ez a süti lesz a legmegfelelőbb a hétvégi kényeztetésre. Zsírszegény túróval és étcsokoládéval elkészítve már nem is számít, hogy egy kis mascarpone is kerül a krémbe.  :)

Hozzávalók:

• 20 dkg kókuszreszelék (minél apróbb szemű annál jobb)
• 10 dkg aszalt vörös áfonya
• 5 dkg hántolatlan mandula   
• 3 evőkanál méz
• 25 dkg tehéntúró (lehet zsírszegény is a diétásabb verzió érdekében)
• 10 dkg áfonya és 10 dkg málna (télen használhattok áfonyalekvárt is, kb. 1-1.5 evőkanál elegendő)
• 5 dkg porcukor (lekvár esetén elég 3 dkg is)
• 1 evőkanál vaníliaaroma
• 10 dkg Boci étcsokoládé
• 1 evőkanál étolaj

Az alaphoz aprítógépbe tesszük a kókuszreszeléket, az aszalt vörös áfonyát és a hántolatlan mandulát, majd hozzá adjuk a mézet is és krémesre daráljuk. Egy 24 cm-es tortaforma aljára egyenletesen belenyomkodjuk a kapott masszát, majd félretesszük amíg elkészítjük a krémet.

A túrót, a mascarponét, a porcukrot, a vaníliát és a gyümölcsök felét egy nagy tálba öntjük és kézi habverővel egyenletesre keverjük. Ezután elővesszük a félretett alapot és rákanalazzuk  a gyümölcsös-túrós krémet. Egyenletesre simítjuk a tetejét és hűtőbe tesszük 15 percre.

Ezalatt vízgőz felett felolvasztjuk az apróra tördelt csokikockákat, amikhez hozzáadjuk az 1 evőkanál étolajat is. Miután a torta kellően lehűlt, a tetejére öntjük a csokoládékrémet és visszatesszük a hűtőbe egy estére.

Mielőtt tálalnánk, rászórjuk a maradék áfonyát és a málnát. Minek után a csokoládé megszilárdult a tortánk tetején, ezért tanácsos forró vízbe mártott késsel szeletelni, hogy ne töredezzen meg a tetején.

Ha egy igazán könnyed édességet szeretnétek fogyasztani, mindenképpen megéri kipróbálni.
Jó kísérletezést! :)