2016. február 16., kedd

KÍNAI ÚJÉV KEZDŐKNEK: KUNG HEI FAT CHOI!


Tavaly márciusban érkeztem Hongkongba, így most ünnepeltem először a kínai újévet. Őszintén szólva első körben az öt nap garantált szabadság hozott leginkább lázba. Ez hamar megváltozott, hiszen a város gyönyörű ünnepi díszbe öltözött, és sok beszélgetést hallottam, így az ünnep közeledtével rengeteg kérdés cikázott a fejemben. Mire való az a sok piros boríték és mi van benne? Kinek kell adnom ilyet? Miért kell egész éjjelre nyitva hagyni az ablakot és mit jelent az, hogy oroszlántánc? Be fognak hozni egy oroszlánt a lakásomba táncolni??? Mivel ez holdújév, így minden évben máskor van, valamikor február környékén. Ebben az évben az ünnep hétfőn (február 8.) kezdődött és szerdáig (február 10.) tartott. A kínaiak nagy része - praktikus szempontokat figyelembe véve - ilyenkor hosszabb szabadságot vesz ki, így 1-2 hétig megáll az élet, legfőképp az üzleti. Ennek következtében sok helyi ember elutazott, akinek Kínából érkezett turista töltötte ki a helyét. Mi is utaztunk volna, de a repülőjegyek a szokásos ár a triplájára ugrottak fel, így itt maradtunk, Hongkonban. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy a város elcsendesült és sokan otthon ünnepeltek a családjukkal, hiszen a metrón gyakran találtam ülőhelyet, sőt, mindig felfértem az elsőre szerelvényre. HAGYOMÁNYOK A készülődés legfontosabb része a takarítás: meg kell tisztítani a lakást minden rossztól, ami tavaly történt. Ilyenkor sokan meszelnek illetve festenek is. A hagyomány szerint a szemetet a szoba közepére kell söpörni és onnan a hátsó ajtón kivinni, így minden szerencsétlenséget kiűzünk a lakásból. Ugyanezen okból kell minden ablakot nyitva hagyni éjjelre. Az emberek úgy tartják, hogy az egész év olyan lesz, mint az év első napja, ezért a betegek kikelnek az ágyból sétálni, az összes adósságot be kell hajtani, bőségesen kell főzni és szép, új ruhát ajánlatos viselni. Nem szabad a halált és a 4-es számot emlegetni (a kiejtése hasonló a kínai nyelvben a halálhoz), a gyerekeket megszidni, sírni, és mindenből páros számút kell adni vagy csinálni. Fontos, hogy a család együtt ünnepeljen, ilyenkor egyébként gyakran játszanak hagyományos kártyajátékokat kicsik és nagyok. Az ünnep alatt üzletről és pénzről semmiképpen ne próbáljunk meg beszélni, hiszen ez balszerencsét hozhat és egyben udvariatlanságnak is számít. A piros az újév színe, gyakran viselnek az emberek ilyen színű ruhát illetve a díszítésben is a piros dominál. PIROS TASAK A kínaiak nagyon anyagiasak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egymás üdvözlése újévkor (Kung Hei Fat Choi) nem azt jelenti magyarra fordítva, hogy boldog új évet, hanem valami olyasmit, hogy sok pénzed legyen. Az ünnep egyik legfontosabb része, hogy az emberek megajándékozzák egymást díszes, piros tasakokkal. Elméletileg csak házaspároknak kell ezt adni, de mi úgy vettük észre, hogy a szinglik is ugyanúgy ajándékoznak. Nincs kötött szabály, hogy kinek kell ilyet adni, de gyakorlatilag illő mindenkinek, aki neked dolgozik, vagy bármilyen szolgáltatást biztosít. Én nem voltam túl szerencsés, hiszen most csak egy borítékot kaptam (a főnökömtől), de nekem adni kellett a lakóhelyünkön dolgozó portásoknak, lifteseknek, takarítóknak, buszsofőrnek, a klubházban dolgozó egyéb alkalmazottaknak, majd aztán körülbelül ugyanez a kör megvolt a munkahelyemen is. Egyébként mindenki maga dönti el, hogy mennyit tesz a piros tasakba (20 és 100 hongkongi dollár közötti összeg javasolt), attól függően, hogy hány embernek ad és milyen viszonyban van velük. A kínaiak úgy hiszik, hogy az adományozott pénz majd sokszorosan megtérül nekik év közben, ezért aztán elég bőkezűek. A HÁROM NAPOS ÜNNEP Hongkongban idén (is) megadták a módját az ünneplésnek. Az első napon este 6-tól körülbelül éjfélig lezártak rengeteg utcát és egy hatalmas felvonulás vette kezdetét. Sajnos, hiába mentünk ki időben, óriási volt a tömeg, nem sok mindent láttunk, így egy óra után feladtuk. Azt azonban láttuk, hogy felvonult sok táncos, hatalmas sárkányok és mivel a majom éve kezdődött el, így ez a motívum is elég sokféle módon felbukkant. A harmadik nap hagyománya az oroszlántánc. Ezt minden lakóközösségnél megejtik, hiszen a hiedelem szerint megtisztítja a házat minden rossztól és egyben szerencsét is hoz. Nálunk két díszes „oroszlán” táncolt ritmusos (és hangos) zenére a kertben. A gyerekek és felnőttek is nagyon élvezték az előadást, majd annak tudatában mehettünk fel a lakásba, hogy itt, ebben az évben, már csak jó érhet minket. :) A MAJOM ÉVE 2016. február 8-án tehát megkezdődött a majom éve. A kínai horoszkópban tíz különböző állat van, így mindenkinek mást hoz ez az év, attól függően, hogy az ő horoszkópjának milyen kapcsolata van a majommal. Lássuk akkor, hogy mit várhatunk a hozzáértők szerint ettől az esztendőtől! Alapvetően a majom egy szemtelen állat, aki bőséget és motivációt hozhat. Az üzletek könnyen felvirágozhatnak, bátran lehet kockázatot vállalni. Rengeteg energiánk lesz, ezért ajánlatos újra tervezni az szokásainkat és nyugodtan sportoljunk többet. Ez az év optimista és pozitív lesz, továbbá az ingatlanpiac megerősödésére is lehet számítani. A hiszékenyek legyenek óvatosak, mert sok ember bátran és vakmerően megpróbál majd a bizalmukba férkőzni. Ideje szembenéznünk a ténnyel: mindenki csak magára számíthat igazán és jóformán kizárólag magában bízhat. Ezúton is kívánok mindenkinek egy egészséges, sikeres és nagyon boldog újévet! Kung Hei Fat Choi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése