NŐNAPI KLASSZIKUSAIM AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁTÓL FINNORSZÁGIG

BALJÓS ÁRNYAK Néhány sötét emléktől a mai napig nem tudok szabadulni. Általános iskola, 3/A. A táblán krétafelirat, aszongya: NEMZETKÖZI NŐNAP Március 8. Izzadt markunkban piaci hóvirágokat szorongatva, sorba rendeződve állunk a tábla előtt. A jelre várunk, csak fiúk. A lányok velünk szemben, mint egy másik bolygó szülöttei. Várakozással telve bámulnak, némelyik arcán gúny, másokén büszkeség ragyog. Öröm, meghatódás? Ugyan. Arról ugyanis nem sok szó esett, hogy a lányok, ezek a kollektíven levegőnek nézett hosszúhajú, furcsa lények milyen értelemben álltak összefüggésben az anyákkal és nagyanyákkal? Akkor az osztályteremben minden korábbinál jobban kirajzolódtak az erővonalak: ők és mi. A tanárnő vezényelt, mi fiúk pedig meneteltünk a gyűlölt ellenség (A Lányok!) felé, virággal a kézben. A katonák is így menetelhettek Borogyinónál, elfogadva a megváltoztathatatlant, fejet hajtva egy nagyobb akarat előtt. Így mentünk mi, leszegett fejjel a lányok felé valami homályos cél érdekében, miközben a valódi cél a túlélés volt (majd a szünetben foci és felejtés!). A virágot nyújtó kezet nem a mi akaratunk, hanem a tanár akarata mozgatta. Az elmotyogott "boldognőnapot" a tanár mondta rajtam keresztül. Az ekkorra már elfonnyadt hóvirág a kézfejemre csuklott, a lány kezébe átérve feje aláhull, és vége. A virág esszenciája a szépség, fonnyadt virág egyenlő a semmivel. Hát, legalább ennyi elégtételt vehettünk, hogy a lányok kaptak is meg nem is virágot. A KLÓNOK TÁMADÁSA A fiúk (a későbbi férfiak) ilyetén nyilvános, rendszeres nevelése, csituló amplitúdóval ugyan, de még nyolcadikig kitartott. A gimnáziumban aztán bekövetkezett a téboly, és a csajok kamatostul visszakaptak mindent: a fiúk maguktól vettek virágot! Napóleon kora helyett a lovagok kora köszöntött ránk, és piros szegfűkkel a kézben, ragyogó pattanásokkal a homlokunkon galoppoztunk a lányok elé, akik szerintem a pokolba kívántak minket, kis szarosokat, mert nekik az egyetemista fiúk tetszettek. AZ ÉBREDŐ ERŐ Azóta eltelt pár év. Tapasztalat, hogy a finn nő nem is biztos, hogy érti, hogy mit akar a férfi. Mármint, biztosan akar valamit, azért hozza. Vagy tett valamit, amiért most az ő bocsánatáért kuncsorog. Mert a finn nő nem feltétlenül úgy tekint magára, mint egy hercegnőre, akit tenyerükön hordoznak a férfiak. Van neki lába, tud járni. Akármi is legyen az ok, a finn nőnek a csoki jobb választás, azt kell mondjam. Az egyenlőség jegyében ezúton kívánok mindenkinek remek, derűs napot!