2016. július 27., szerda

Diktatúra-túra Minszkben

Fehéroroszország a közmegegyezés szerint talán az utolsó diktatúra Európában. Ide látogatott el a Határátkelő rendszeres szerzője, Nomád Matyi, aki nagyon érdekes írást küldött, jó sok képpel megtűzdelve. Lássuk hát, milyen is egy Minszk belülről!

Összességében diktatúra jelét szerencsére nem nagyon láttam (amivel nem vonom kétségbe, hogy tényleg az, csak azt mondom, hogy egy egyszeri utazó nem sokat érzékel belőle). Benyomásom szerint olyan, mint Oroszország kicsiben. Vagy talán átmenet Lengyelország és Oroszország között, szószerint is és kulturálisan is talán.


Vízumügyek
Hacsak az ember nem átutazóban van, magyar állampolgároknak vízumra van szükségük. Elvileg a reptéren is be lehet ezt szerezni érkezéskor, de csak olyan országokból érkezőknek, ahol nincs fehérorosz konzulátus.
Kazahsztánban van konzulátus, csak sajnos nem Almaty-ban, hanem Asztanában, amiről már a blogajánlóból tudhattok.
Az egynapos sürgősségi vízumom 85 euró volt, amelyhez fehérorosz utazási iroda által kiállított meghívólevél kell, egészségügyi biztosítás, valamint az útlevél. Esetlegesen kérhetnek még egyéb dokumentumokat, de az előbb felsorolt háromra koncentrálnak elsősorban.
Az érkezés és indulás
Almaty-ból kb. 5 óra volt a repülőút, eleinte kicsit féltem a Belavia (fehérorosz nemzeti) légi társaságtól (bár nincsenek rajta az EU feketelistáján), de szerencsére nem volt gond. Azért törzsutasuk nem nagyon tervezek lenni.
A kaja elég alap (amivel még nem lenne gond), de vízen, kávén és teán kívül nem adnak más italt, TV képernyő sem volt az ülésekben (ami nekem a legfontosabb lett volna, mert már 5 óra is hosszú).


Belépéskor a csinos fehérorosz határőrnő gond nélkül pecsételte le az útlevelemet, nem volt gond (pedig azért számítottam kérdésekre).
A reptéren hiénataxisok hadát vártam, de senki nem volt (lehet hogy azért mert reggel 8 óra volt), pénzváltót nem találtam, így egy ATM-ből vettem fel pénzt, ami alaposan össze is zavart. Ugyanis július 1-jétől 4 nullát vágtak le a pénzükről, a váltókban és ATM-ekben már csak új bankjegyeket kapni, viszont a régiek is forgalomban maradtak.
Így fordulhat elő, hogy egy 50-es címletre az ember 400 000-et kap vissza. 50 új rubel kb. 25 dollárt ér. Én csak egyszerűen mindig azt csináltam, amikor akárhol is fizettem (bár ugye ez általában elég naív és nem tanácsos), hogy kártyalap szerűen kiterítettem a pénzeimet, és a jegypénztárosra vagy az eladóra bíztam, hogy válogassa ki a megfelelőt (tudom, tudom tényleg, hogy így nem szabad, de egyébként nem lettem átverve .... lassacskán de a tranzakció után átszámoltam mindig :D).
Közlekedés
Szerencsémre, a reptéren pont beállt a busz, ami kb. egy óra alatt bevitt a központi pályaudvarhoz (ami már maga felért egy városnézéssel, mert a busz a Függetlenség sugárúton ment), ahol megvettem az egységes közlekedési kártyát, majd metróra szálltam és megkerestem a szállást.
Végül csak a metrót és a lábamat használtam, egyszer ültem trolibuszon meg egyszer buszon, de azokról nehéz ugye megmondani, hogy merre mennek. A metró a legbiztosabb, amivel a legtöbb látványossághoz el lehet jutni.


A metró egyébként a fapados változata a moszkvainak. Miként a moszkvai (kivéve a legszebbek állomásokat), a minszki metró is teljesen a szocreál stílusban épült. Nem tudom, valószínűleg nem lehetett volna fényképezni, én azért lőttem pár képet és videót. Itt szerencsére nem flangáltak a peronőrök, de azért óvatos voltam.
Látványosságok
Beszéljenek inkább a képek, de annyi biztos, hogy hacsak az ember kényszerből vagy véletlenül nem erre jár, akkor nem lesz azért a fő turistacélpont. A legtöbb látványosság egyébként a Függetlenség sugárút mentén helyezkedik el. Külön kiemelném a nemzeti könyvtárukat, aminek a tetején kilátóterasz van.


Az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek, összességében nagyon olcsó, de azért nem egy UNESCO világörökség gyűjtemény (bár talán egy minszki helyszín rajta van a listán - a Francisk Scaryna sugárút épületegyüttese).
Például amikor a reptérre igyekeztem, nem tudtam, kérdezősködés ellenére sem, hogy hol is kell felszállni a reptérbuszra. Így ott álldogáltam, ahol két napja letett a busz. Egyszer csak fel is tűnt a busz, én pedig felpattantam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése