Összetartanak a külföldön élő magyarok?

A címben megfogalmazott kérdés állandó vitatéma, és egészen szélsőséges véleményeket hallhatunk, olvashatunk ennek kapcsán. Most egy jó tapasztalatot osztok meg veletek, méghozzá az osztrák-magyar határról. Aztán feltesszük azt a kérdést is, amit alighanem elég sok határátkelő hallott már (pláne Európán kívül): hol van ez a Magyarország? Végül, de nem utolsósorban, az is kiderül, hol él a spanyol felső középosztály.

A magyarok össze(nem)tartásáról vérre menő viták mentek már ezen a blogon is, a tapasztalatok finoman szólva is vegyesek. A Bécsből jelentjük blog legutóbb egy pozitív élményről írt, úgyhogy gyorsan meg is osztom veletek.

„Az mindig vitatéma külhonban, hogy van-e összetartás a magyarok közt. Két véglet van, az egyik a „jaj csak magyarral ne kezdj,  bunkók, átvernek”, a másik meg épp az ellenkezője.

Abszolút igazság persze nincs, először is Bécsben annyi a magyar, hogy előfordul bármilyen közülünk. Belefutottunk már olyanokba, akikről azt se értjük, hogy vajon hogyan és miből élhetnek meg itt, vagy annyira egyszerűekbe, akik úgy beszéltek magyarul, hogy alig értjük őket, férjem szerint ő náluk már jobban érti a wienreischt is.

Az osztrákok a napokban szúrópróbaszerűen ellenőrzik az autókat a határon (menekültek ill. illegális határátlépők miatt), ez több kilométeres sort és több órás várakozási időt okozott Hegyeshalomnál.

Mi is Magyarországról tartottunk visszafele Bécsbe sok sortárssal együtt. Kb. Győrnél jártunk mikor kiírtam a privát Facebook-oldalamra, hogy bécsi ismerőseim mi a pillanatnyi helyzet Hegyeshalomnál, illetve érdemes-e Jánossomorja - Andau irányába kerülni, tudtok-e valamit.

Egy percen belül érkeztek az üzenetek és fel lettem véve a Hegyeshalmi határátlépés info zárt Facebook-csoportba is, amely jelenleg 12450 tagot számlál, és ahol azonnal több alternatív útvonalról érkezett infó, ráadásul térképpel.

A tagok percenként osztották meg, hogy mi merre járható, beleértve a magyar és az osztrák szakaszon lévő dugókat és menekülési utakat is.

A kerülő miatt, maximum fél órás késéssel, mint egyébként, de könnyedén hazaértünk. Ha nincs ez az összetartás, akkor kb. három órát álltunk volna Hegyeshalomnál, ahogy a régi szép időkben.”

A teljes posztot a Bécsből jelentjük blog oldalán olvashatjátok el.

Hol van ez a Magyarország?

Magyarként és még Európából nézve is ez azért nem valós kérdés, azonban ha az ember Amerikai Szamoára utazik, akkor már jogosan merül fel a helyiekben. Az mondjuk kicsit kínos, amikor ez több órás várakozásba torkollik a határon, miként ez történt a Legfrissebb Hawaii Hömbölgések blog szerzőjével.

„Amerikai Szamoa az amerikai területek egyike, és egy nagyon sok, nagyon fájdalmas problémát okoz a helyieknek.

A két legfontosabb talán, hogy erről a szigetről sorozzák be a legtöbb fiatalt az USA katonaságába (lakosságszám arányban), rengeteg a veterán és hadi sérült, ÉS egy hülye törvény miatt, nem amcsi állampolgárok, csak amerikai nemzetiségű egyének az itt születettek. (American Nationals, nem American Citizens).

Az Amerikai Egyesült Államok (he-he, mert ugye a statisztikákban a része…) legelhízottabb állama ez. Hogy ez miben látszik? Leginkább, hogy az átlag szamoai (ezen túl, ha azt írom szamoai, az amerikai szamoait jelent) nem jár és lépdel, hanem billeg, mint egy kacsa.

Legalább minden második közülük cukorbeteg, irdatlan pusztítást vág a rák a soraikban (mindenféle, ami főként a túlsúlyhoz köthető). Mindemellett egy nagyon jó fej népség.

Szóval leszállt a gép, én fellélegeztem, és irány az immigráció. Na… eddig ez viszi a prímet. Két órát kellett rostokolnom az „interjúszobában”, mire beengedtek a nyamvadt szigetre.

Már ott éreztem, hogy gond lesz, amikor az egyik immis a másiknak megmutatta az útlevelemet, hogy „te, láttál már ilyet? Vörös, akkor biztos kínai”… Szóval félreállítottak, amíg a főnök rám nem ért (másfél óra…), aztán elkezdődött az interjú, hogy mit is akarok én a szigeten, és ki is vagyok.

Meg hol van ez a Magyarország… (nem vicc, megkérdezte, hogy ázsiai vagyok-e. Itt már a türelmem vége felé jártam és majdnem kimondtam, ami először az eszembe jutott válaszként, de nyeltem egy nagyot… elszámoltam kb. 2000-ig majd válaszoltam, hogy nem. Kaukázusi. Ez megint csak összezavarta az úriembert…)

Nya, 10 perc után kiderült, hogy hát bizony az ő EÜ minisztériumuk hívott ide, és közöm van a CDC-hez, meg a Zika vírus kutatáshoz, így kipengettem 50 dollár belépti díjat és már süvítettem is az autókölcsönző felé.

Irány a hotel. A hely neve „Moana O Sina” és ha bárki teheti, itt szálljon meg. Sok helyen jártam már, de ez lélegzetelállítóan szép helyen van, és a szolgáltatás is nagyon színvonalas.

Egy hatalmas ültetvényes házból lett kialakítva a dolog, így van egy közösségi konyhája, ahol azt főzöl, amit akarsz, és mivel a tulaj férje új-zélandi (sok van belőlük a szigeten) jóféle borokat és söröket is tartanak a közösségi hűtőben (amit megiszol, azt beírod egy füzetbe és a végén kifizeted). Bevallásos alapon.

Azért annak megvan a saját hangulata, hogy felkelsz még a nap előtt (az időeltolódás miatt nem volt nehéz), elkészíted a kis reggelidet, kimész a kertbe, szedsz friss banánt és papját, leülsz a tengerparton és a hullámokat bámulva megreggelizel és kávézol.

Mint a filmekben…

Persze a valóság azért más. Elmondom, hogy zajlik az egész.

Miközben a gyümölcsöt szeded, a harmatot / esőt magadra rázod, így ha tetszik, ha nem hidegzuhanyt kapsz az arcodba.

Kiülsz a tengerpartra. Csönd és nyugalom. Élvezed a pillanatot… kortyolgatod a kávédat… Majd egy 20 méterre felcsapó hullámot a szél ganyé módon az arcodba csapja, és a sós víz szépen belefolyik a kávédba. Meg a kajádba is…

Kicsit anyázol. De megpróbálsz visszatérni a kis saját zen békédbe…

Ekkor a szél a mögötted lévő örökzöldekről pár tüskét belefúj a kávédba, meg azért a reggelidet is meginti vele, csak a miheztartást végett.”

A történetet itt (meg itt és itt) olvashatjátok el, igen, rögtön három részletben, szóval érdemes kattintgatni.

Ahol a spanyol felsőközéposztály él

A felsőközéposztály a világ legtöbb országában elég jól él (azért felsőközéposztály, ugye), és persze nincs ez másként Spanyolországban sem. Pedig ugye ebben az esetben sem a leggazdagabbakról van szó, de azért érdemes belesni egy kicsit a környékükre – méghozzáTucano és oldala segítségével.

„A vidéki spanyol felső középosztály főleg lakóparkokban tanyázik. A középosztály inkább lakótelepen lakik, de azért az a telep (urba) eltér az otthon megszokott betonkockáktól.

A nagy spanyol ingatlanbuborék idején hihetetlen mennyiségű gyatra lakóparkot építettek, de elkészült pár nagyon rendben lévő is, főleg a hazai vásárlók számára, akik élni és nem nyaralni szeretnének Dél-Spanyolországban. (...)

Óriási az ingatlankínálat spanyoléknál, de valóban jót nem is olyan egyszerű vásárolni. Tengerpart közelében eleve elvarázsolódik a kedves vevő és örömmel veszi meg a piros tetős kis házacskát, de azt már nem tudja, hogy nyáron szúnyogcsapda a kecó, télen meg átfúj rajta a csontfájdító, a mediterrán térségben uralkodó észak-nyugati fuvallat. Ahol viszont a tehetős helyiek laknak, az annyira rossz nem lehet.

Ugye legfontosabb mindig a gyerek és az ilyen helyeket nekik teremtették. A lezárt belső utcákban szabadon őrjönghetnek a kis csibészek és a kutyát sem zavarják, miközben biztonságban vannak. Mondjuk kint is, de bent meg pláne. Vannak játszóterek, focipálya, sok medence, gyúróterem, ingyen igénybe vehető bulihelyek, szóval közösségi terek nagyon profin kipipálva. (...)

A spanyolok (meg az olaszok) a mediterrán népek közül is kimagaslóan jók mindenféle belső terek kialakításában, meg berendezésében, szeretnek jól élni. Van nagy konyha, világos és nagy szobák sok fürdőszobával, gyönyörű kert virágokkal, meg gyümölcsökkel és árnyékkal (ez igen fontos errefelé). Van több erkély, magasfalú is, hogy ne lehessen belátni.

Az én kedvencem a garázzsal egy szinten található közösségi terem, mert óriási, minden és mindenki elfér benne. Nyáron hideg, télen meleg, látványosan a legjobb olyankor, ha valamiért nem a kertben tartózkodik az ember.”